• Bemutatkozás
  • Szakosztályok
  • Dokumentumok
  • EFOP
  • Kapcsolat
  • Támogatók
  • 

    Parasport - Boccia szakág

    AKARAT, FELEMELT FEJ, ELŐRE!

     

    "A jövőnek sok neve van:

    a gyenge úgy hívja, elérhetetlen,

    a gyáva úgy, ismeretlen,

    a bátor lehetőségnek nevezi."

    /Victor Hugo/

     

    Legyünk Bátrak és maradjatok Velünk Lendületben!

    Városunkban a parasportnak, már több évtizedes hagyománya van és a fogyatékossággal élő embertársaink sportban elért sikerei méltán a város büszkeségei. Fontos megemlítenünk azt, hogy hazánkban először Pécsett rendeztek sérült emberek számára világversenyt, 1986-ban az ANK sportcsarnokban, ülőröplabdában. Természetesen, ha a múltat idézzük, a pécsi parasportolók és sikerek tekintetében nem mehetünk el szó nélkül, Kovács Ervin, Pásztory Dóra, vagy Sors Tamás eredményei mellett. Mindamellett megjegyzendő, hogy Sors Tamás ma is egyetemünk hallgatója.

    Pécs jelenleg is adja az újabb tehetségeket a magyar parasport számára, elég a Riói paralimpián harmadik helyezést elért Konkoly Zsófiára gondolni. A tavalyi, illetve az idei évtől Berkes Gergő, Szabó Alexandra és Hadobás Lilla egyetemünk hallgatói is válogatott parasportolók lettek. Ők az első parasportolóink, akik egyetemi ösztöndíjban is részesülnek a sportnak  köszönhetően.

    A kerekesszékben ülő vagy nagyon nehezen mozgó emberek, művégtaggal rendelkezők számára a sport az egészségi állapot megtartásán kívül a napok egyhangúságának megszakítását jelenti, egy más városban történő verseny pedig az otthonról való kimozdulást. Fontos célunk a sport által a sérült emberek integrációjának előkészítése, segítése, a társadalmi tudatformálás elindítása.

    Boccia sportban illetve csörgőlabda, kerekesszékes kosárlabda, asztalitenisz, vakok tekéje, kerekesszékes vívásban heti rendszerességgel edzéseket és a versenyekre történő elutazást biztosítunk. Fontos hangsúlyt helyezünk a sportági bemutatókra, ahol gyermekekkel és felnőttekkel ismertetjük meg az egyesületet, együtt játszunk, beszélgetünk, ezzel is segítve a fogyatékossággal élő emberek integrációját.

     

    A boccia eredetéről többféle elképzelés ismeretes.

    Egyes vélemények szerint a boccia elődjének is tekinthető labdajátékot a rómaiak a görögöktől lesték el. Valószínűbb azonban, hogy ennek a játéknak a gyökereit a francia „petanque” játékban kell keresni.

    Azonban akárhonnan is ered a boccia, tény és való, hogy izgalmas, népszerű sporttá vált, amelyet mindenki nagy kedvvel játszik, legyen szabadidejében, kedvtelésből játszó vagy akár profi sportoló.

     

    Para boccia küldetése, célja:

    A fogyatékos emberek a sport segítségével bebizonyíthatják, hogy ugyanolyan csúcsteljesítményekre képesek, mint ép embertársaik, ugyanolyan jól esik este leugrani nekik is kosarazni, bocciázni, asztaliteniszezni, röplabdázni stb., mint ép társaiknak.

    Sikereikkel, sport tevékenységükkel nem csak reális célokat tűzhetnek ki maguk és társaik elé, hanem pozitı́v üzenettel is szolgálhatnak a társadalom felé.

    Számukra a sport az a terület, amelyben minden résztvevő azonos módon juthat egyenlő mértékű önmegvalósı́táshoz és ezen keresztül válhat társadalmi értékek létrehozójává. Kinyílik számukra a siker és a nyilvánosság kapuja. Önbizalmat és hitet ad nekik, hogy sportolónak vallhatják magukat.

    A boccia egy olyan tevékenység, amelyhez a súlyosan mozgáskorlátozott emberek által is elsajátı́tható magas szintű képességekre van szükség.

    A boccia a tudás, a képességés a stratégia játéka, paralimpiai sportág.

    A játékosnak a játék során különösen ügyesnek kell lennie a labda elhelyezésében és annak finom, pontos mozgatásában. A fizikai erő nem kulcstényező. Vannak akik dobják, gurítják, rúgják illetve valamilyen egyéb segédeszköz segítségével és segítő személy közreműködésével játsszák meg a labdát.

    Edzéseink, versenyeink célja, hogy sportágunk kiválóságai sportoljanak, találkozzanak, szórakozzanak, és így olyan sport-és társadalmi kapcsolatra tegyenek szert, amelyre egyébként nem lenne alkalmuk.

     

    A PTE PEAC és a Magyar Para Boccia Szövetség szakmai céljainak megvalósı́tásához, a nemzetközi képesség megtartásához, az utánpótlásbázis kiszélesítéséhez óriási szükség van a hazai versenyekre, melyeken sokkal több magyar sportoló jut bizonyítási lehetőséghez, mint egy-egy külföldi viadalon.

     

    Külön értéket képvisel a pécsi paraboccia versenyek, amely Országos Bajnokságok 14 éve biztos pont a hazai versenynaptárban és a sportág kiemelkedő hazai sporteseménye.

    Évről-évre a versenyeink állandó résztvevői olyan hazai és nemzetközi kategóriás versenyzők, akik kitűnő eredményeket mutatnak fel saját és sportáguk előrejutása érdekében.

     

    Mi a PTE PEAC Lendület bocciásainak ereje?

    Ha létrehozunk valamit és aktívan részt veszünk benne sokkal jobb érzést ad, mintha csak hozzácsapódnánk valamihez.

    Az alkotás megbecsülése is egészen más méreteket ölt, mert egész egyszerűen munkád, munkánk van benne.

    Mindig lesznek, akik bátrak és a jövőt építők táborát erősítik, létrehoznak valami egészen újat.

    A létrehozók egy csapatot alkotnak, azok körét, akik hajlandóak és tudnak is tenni, akiknek a munkáját elismerés övezi.

     

    Ezzel a hozzáállással, gondolkodással lehet a valóság és a festett világ között különbséget tenni.

    Mi ezt az utat követjük és a lehetőségekből sikert kovácsolunk!

     

    Bízunk benne, hogy ehhez megkapjuk a megfelelő támogatást!



    
    Pécsi Egyetemi Atlétikai Club | H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4. | +36-72/501-500 | info@pte.hu