• Bemutatkozás
  • Szakosztályok
  • Dokumentumok
  • EFOP
  • Kapcsolat
  • Támogatók
  • 

    Interjú Varga Tamás Sárkányhajó szakosztályvezetővel

    2021. SZEPTEMBER 22. Hírek sport

    Varga Tamás szakosztályvezetővel (igazából sárkányhajó csapatvezető) beszélgettünk a pécsi egyetemi sárkányhajó kezdetéről, jelenéről és jövőjéről.

     

    Honnan és mikor indult útjára a PTE PEAC sárkányhajó? Mi a cél? Hol helyeznéd el magatokat a sárkányhajó térképén? 

    Az egyetemi sárkányhajó csapat 2014-ben indult útjára az egykori Dunai Regattára összeverődött lelkes amatőrökből. A csapat alapvető magja ekkor alakult ki és versenyeztünk tovább amatőr versenyeken egészen 2017-ig, amikor a Dunai Regatta sikerein felbuzdulva a PEAC Szabadidősport szakosztályába betagozódva létrejött a mai PTE-PEAC Sárkányhajó. 2017 óta vagyunk tagjai a Magyar Sárkányhajó Szövetségnek, 2018-ban részt vettünk a szegedi klub-legénység világbajnokságon, 2019-ben Moszkvában jártunk Európa-bajnokságon, 2020-ban pedig a franciaországi klub-legénység világbajnokságon akartunk ismét részt venni. A pandémia miatt elmaradt nemzetközi versenyek miatt energiáinkat a hazai versenyekre csoportosítottuk. A 2021. júniusában megtartott 10 fős magyar bajnokságon több kategóriában is sikerült felállnunk a dobogóra, U24 200m-en pedig magyar bajnoki címet is szereztünk. Szeptember közepén lesz a fő versenynek számító nagyhajós magyar bajnokság, ami ismét egy jó fejlődési mérce lesz számunkra. 

     

    Kik jöhetnek hozzátok? Mennyien vagytok a szakosztályban? Egyáltalán milyen módon és hol tudtok toborozni?

    A szakosztály jelenleg 48 igazolt versenyzővel üzemel, akik nagy többségben aktívan részt vesznek az edzéseken, versenyeken és a közösség mindennapjaiban. Gyakorlatilag bárkit szívesen látunk a csapatban, hallgatókat, dolgozókat, fiúkat, lányokat, bárkit, aki egy szuper közösséghez szeretne tartozni és nem sajnálja szabadidejének jó részét edzésekkel, versenyzéssel és csapatépítéssel tölteni. 2021. szeptemberében a kontakt oktatás megkezdésével mi is erősítettünk a toborzási stratégiánkon, megjelentünk például a TTK-s gólyatáborban és az orientációs napokon is lehet velünk találkozni. Jelentkezni e-mail-ben lehet a tamas.varga.mlg@gmail.com, a richard.gard@hotmail.com, illetve a szilvia.bodo98@gmail.com e-mail címen. 

     

    Hol lehet megtalálni a szakosztályt, hol folynak az edzések?

    A szárazföldi edzéseink hétfőn és szerdán 19:30-tól a Kószfit Crossgymben zajlanak, kedden és csütörtökön pedig Orfűn, a Pécsi Kajak-Kenu Club vízitelepén edzünk 17:00-tól. Az érdeklődők számára a fenti időpontokban gyakorlatilag bármikor elérhetőek vagyunk, szezonon kívül pedig heti háromszor a Kószfit Crossgymben készülünk.


    Mi a szakosztály célja rövid és hosszú távon? Hová szeretnének eljutni? Milyen versenyekre készültök épp? Mi a következő megmérettetés?

    A rövidtávú céljaink között a legkiemelkedőbb az egyetemi bajnokságokon, MEFOB-on és a magyar bajnokságokon meghatározó szerepet játszani. Az idei évtől merünk ezekről rövidtávú célként beszélni, hiszen a szezon versenyei alapján jól látszik, hogy közeledünk a magyar élmezőnyhöz. Hosszú távú célunk egyértelműen az, hogy felnőjünk a válogatott szinthez és a csapat önállóan is megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben. A jövő évi sarasotai világbajnokság hatalmas vágyunk és célunk egyben, addig azonban hosszú az út. Ennek az útnak a következő állomásai a szeptemberi magyar bajnokság, illetve az októberi MEFOB. Jelenleg épp a felkészülés legintenzívebb fázisában vagyunk, bízunk benne, hogy megfelelő formaidőzítést tudunk produkálni és a munkánk beérik a szezon végére. 

     

    Akire nagyon büszkék vagyunk (Szakosztály legkiemelkedőbb sportolója interjú) Bodó Szilvia 

     

    Honnan jött az életedbe a sárkányhajó?

    A mai napig tisztán él bennem az egész szituáció. Legelső egyetemi vizsgaidőszakom után éppen otthon voltam, görgettem a Facebookot, és láttam, hogy egyik nagyon kedves csoporttársam megosztott egy képet a csapat oldaláról, hogy letudták az aznapi edzést is. Akkoriban pont arra vágytam, hogy újra csapatsportot űzzek és ne csak magam miatt járjak le edzeni, hanem egy közösség sikereihez járulhassak hozzá a befektetett munkával. Írtam is csoporttársamnak, hogy van-e lehetőség csatlakozni, ő visszajelzett, hogy várnak szeretettel a következő edzésre. Bevallom izgultam, természetesen komfortzóna kilépés volt, de végül életem talán legmeghatározóbb lépését tettem meg azzal, hogy fogtam az edzős táskám és lementem az első edzésemre.

     

    Melyik eredményed tesz leginkább büszkévé?

    Nem tudnék egy konkrét eredményt kiemelni, de egy versenyhétvégét igen, mégpedig a 2021-es 10 személyes Magyar Bajnokságot, ahonnan 7 éremmel tértünk haza, ezzel pedig egyértelmű visszajelzést kaptunk arról, hogy kiváló úton haladunk és a befektetett lelkiismeretes munka - mind sportolói, mind edzői oldalról - meghozta gyümölcsét.

     

    Mi az amit el szeretnél érni? Mi a célod a sporttal?

    Az elmúlt évben fő célkitűzésem a válogatottság volt, azonban ezt a pandémia sokszorosan felülírta, jelenleg a legfőbb célom az, hogy a 2023-ban (remélhetőleg) megrendezésre kerülő sarasotai klub legénység világbajnokságon képviseltethessük magunkat és tisztes helytállással versenyezhessünk a csapattal.

     

    Mennyiben tud ezekben a  céljaidban támogatni a PEAC? 

    Úgy gondolom, rendkívül kiváltságos helyzetben vagyunk, hiszen nincs még egy ilyen egyetemi csapat az országban, akiket ilyen mértékben tud támogatni az egyetemük és biztosított az intézményes egyesületi háttér.

     

    Tanulás és sport. Összeegyeztethető? Ha igen, hogyan?  

    Komoly időmenedzsmenttel és fegyelemmel. De azt vallom, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, hogy legyen. Sokan készültünk úgy vizsgára, sőt, államvizsgára, hogy közben minden edzésen ott voltunk, egy versenyt sem hagytunk ki és emellett tanulmányi kötelezettségeinknek is eleget tettünk. Elhatározás kérdése. Sőt, edzés után néha még jobban is ment a tanulás.

     

    Vannak példaképeid akik motiválnak?

     Sosem neveztem ki magamnak példaképeket. Mindig magamnál akartam egyre jobb és jobb lenni. Nem a példaképek motiválnak. A közeg motivál. Amikor mindenkin az akarnokságot és elszántságot látom egy edzés során, miközben mind vért és verítéket izzadunk, de ennek ellenére ugyanolyan lelkesedéssel feszegetjük a határainkat.

     

    Szüleidnek, közvetlen hozzátartozóidnak is akadnak “feladatok” abban, hogy ilyen eredményeket érj el. Miben tudnak segíteni, támogatni?

    Családom részéről a legnagyobb támogatás amit kaphatok, hogy minden versenyt számon tartanak, és évről évre töretlenül ugyanolyan lelkesedéssel szurkolnak. Ők ezt ténylegesen egy fontos feladatként tartják számon, amiért mérhetetlenül hálás is vagyok nekik.

    Közvetlen hozzátartozók kapcsán pedig nem mehetek el amellett, hogy a sárkányhajós életutamnak köszönhetem vőlegényemet is, aki a 2014-es Dunai Regatta óta kulcsember a csapat életében, elmúlt években pedig az erőnléti edzéseinkért is ő felel. Azt hiszem az ő feladatait nem is kell részleteznem ennek kapcsán. De mindemellett mentálisan hatalmas támogatást kapok tőle, pontosan tudja mikor és mivel kell motiválni, illetve egyértelműen kijelenthető, hogy kölcsönösen a lehető legjobbat hozzuk ki egymásból.

     

    Mi motivál a nehezebb napokon?

    A legnagyobb motiváció az, ha visszagondolok, hogy mennyi barátot, mennyi emlékezetes pillanatot köszönhetek a csapatnak és a sárkányhajózással eltöltött éveknek, illetve a tény, hogy évről évre jelentősebb eredményeket érünk el a közös munkával és mindig felül tudjuk múlni önmagunkat.

     

     

     


    
    Pécsi Egyetemi Atlétikai Club | H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4. | +36-72/501-500 | info@pte.hu